Reggeli rohanás és buszdrámák
Második napunkat Dubaiban egy kis pihenéssel szerettük volna kezdeni. A szálloda recepcióján kiszúrtam, hogy minden nap reggel kétszer indul ingyenes transzferjárat a tengerpartra. Szuper, akkor menjünk az elsővel!
Este meg is beszéltük, hogy 8-kor reggelizünk, hogy időben elkészüljünk. Mi lent is voltunk időre – de Apósék sehol. Hiába hívtuk őket, nem vették fel, üzenetre sem reagáltak. Végül 5 perccel 9 előtt bukkantak fel… pont lekéstük a buszt.
Maradt a 10 órási járat. Időben mentünk le, ami szerencsés döntés volt. Egy kis, légkondi nélküli helyi buszra szálltunk fel – a babakocsink elfoglalt egy teljes ülést, csomagtér nem volt. Utólag kiderült, nagy mázlink volt, hogy az első megállónál szálltunk fel, mert a busz később már nem vett fel több utast.
Homok, naptej, nyugalom (?)
Kb. 15 perc alatt értünk le a tengerpartra, ahol közölték velünk: 2 óra múlva indul vissza a busz, több járat nincs. Nos, akkor majd taxizunk visszafelé. Nem 2 órára megyünk le a tengerhez…
Lesétáltunk a partra, elfoglaltuk az utolsó árnyékos, pálmafás helyet, naptejezés, és irány a víz! Nekem picit hideg volt, a gyerekek viszont inkább homokozni akartak. Így maradtam a parton, csak a lábam nyaldosta a víz, míg a többiek beljebb mentek.
Altatás árnyékban, imára ébredve
Dél körül visszahúzódtunk az árnyékba, jött egy kis gyümölcs, majd altatás. Ádám eltologatta Mátét a babakocsiban, Áront én próbáltam ringatni. Nagy nehezen elaludt, letettem – felébredt. Második próbálkozásra már sikerült. Mindenki csodálta, milyen békésen alszik pelusban a pálmafa alatt.
Az idillt azonban hamar megtörte egy hangos imára hívás. Áront nem tudtam visszaaltatni – maradt a szokásos 40 perc. Máté viszont kőkeményen durmolt. Egy ponton már úgy éreztük, ébreszteni kellene – de nagyon nehezen viselte. Sírós volt, túl sok volt az inger az utóbbi napokban.
Végül sikerült becsalogatni a vízbe a fiúkat, mentőmellényt fel, és lubickolás indul! Áron is bátrabb volt, ugyan ölben vittem be, így végre én is rendesen megmártózhattam. 😀
Hazafelé: fagyival és taxival
Még egy fagyizás belefért, aztán pakoltunk. A parton nagyon jól ki van alakítva a mosdó- és zuhanyrész, teljesen külön férfiaknak és nőknek – természetesen.
Jöhetett a taxivadászat, de szerencsénk volt – pont jött egy nagy autó, mindannyian befértünk.
Ramadán, boltkeresés és a Jövő Muzeuma
Vissza a szállodába, rendbe szedtük magunkat, majd elindultunk kaját vadászni Anyóséknak. A térkép szerint 15 perc séta egy bolt – meg is találtuk, de zárva volt. Ramadán miatt naplemente után egy órára bezárták. Pont 5 perccel csúsztunk le róla.
Nem akartunk ott rostokolni, úgyhogy elsétáltunk a Jövő Múzeumához. Dubaiban a távolságok csalókák – ami szomszédosnak tűnik, az 20 perc séta. Áron nyűgös volt, felváltva cipeltük, Máté a babakocsiban ült. Laura szólt: „Szerintem Áron alszik.” És tényleg! Megpróbáltuk áttenni a babakocsiba – persze felébredt. Végül én vittem tovább.
A múzeum előtt életünk képe készült el. Maga az épület közelről kevésbé hatásos, de belül tényleg futurisztikus, már az előcsarnok is elképesztő.
Bevásárlás, esti rutin és az elmaradhatatlan tornagyakorlat
Csináltunk pár képet a híres háromujjú kéz előtt, aztán visszasiettünk a boltba – Apósék már végeztek a bevásárlással. Mi is bementünk a hűs légkondi kedvéért, majd irány a szálloda.
Jött a szokásos este: vacsora, fürdés, alvás. Máté hamar elaludt. Áron viszont újfent tartott egy kis tornaórát az ágyban. Jó lett volna, ha alszik, mert másnapra is bőven volt programunk.
