Ez a nap is eljött.
A másodszülöttem betöltötte a bűvös 1 évet.
Hihetetlen, hogy már egy éve, hogy a karomban tartottam azt a pici babát, és most itt van egy totyogó, akaratos, mosolygós kisfiú, aki pontosan tudja, mit szeretne.
Fotózás, mert jár neki is
Pár nappal korábban megtartottuk a szülinapi fotózását.
Ha Máténak volt, akkor Áronnak nehogy már ne legyen.
A fiúk elképesztően cukik voltak együtt, készültek igazán aranyos képek róluk. Olyanok is, ahol mind a négyen normális arccal nézünk a kamerába – ez nálunk már külön kategória 😀
Másodszülöttnek lenni sokszor azt jelenti, hogy „majd valahogy lesz”, de ebben tudatos vagyok: neki is járnak az emlékek.
A fotózást minimál stílusban terveztük, mezítláb, farmerben és fehér pólóban. Nagyon szuper hangulatban telt.
A végére azért előkerült egy maszattorta is, Áron pedig módszeresen kezdte megenni.
A ruhákról, a stúdió dekorációjáról, a maszattortáról és a két kisgyerekkel készült családi képekről az első szülinapi fotózásról szóló részletes útmutatóban írtam össze minden tapasztalatunkat.
A nagy nap… orvosi vizittel
Egyébként teljesen sima napnak indult.
Kicsit olyan volt, mint a születése napja: akkor is „csak egy nap” volt, aztán mégis minden megváltozott.
Most is találkoztunk orvossal – csak épp a gyerekorvossal.
1 éves korban esedékes oltások, védőnői ellenőrzés, mérések, vizsgálat.
Minden rendben. Szépen fejlődik.
Kaptam egy finom célzást is, hogy talán ideje lenne leszoktatni a szopizásról. Ezt most elengedtem a fülem mellett. Nem éreztem, hogy ez a nap erről kellene szóljon.
Aztán jött az oltás.
Vagyis három.
Egy a karba, kettő a combokba.
Szegényem úgy sírt… és én még mindig utálom, hogy ilyenkor nekem kell lefognom a kezét. Sitty-sutty megvolt, aztán már kaptam is fel, szorítottam magamhoz, nyugtattam a kis Hősömet.
Az ilyen pillanatok mindig összeszorítják a szívem.
Logisztika két gyerekkel
Persze nem ment minden zökkenőmentesen. (Az anyai stresszről itt írtam bővebben.)
Máté a délutáni ébredés után közölte, hogy ő bizony nem jön velünk az orvoshoz, hanem inkább a Mamához menne.
Szerencsére Mama–Papa az utcánk végén laknak /vagyis akkor még ott laktak/, nyugdíjas üzemmódban, így vészhelyzetben gyorsan bevethetők.
Gyors telefon anyósomnak, Máté átadva, mert egy síró gyerek az oltás után pont elég kihívás.
Mikor kijöttünk a rendelőből, Ádám várt minket a váróban. Meglepett minket. Szegény kint hallgatta végig Áron sírását.
Az ilyen apró gesztusok mindig jól esnek.
Szülinap torta nélkül
Nem volt nagy ünneplés.
Nem volt torta, lufi, gyertyafújás.
Azt máskorra tartogattuk.
A család üzenetben felköszöntötte, de szóltunk mindenkinek: lesz majd buli, akkor ünneplünk igazán.
Ez a nap most inkább csendes volt.
A maga hétköznapi módján különleges.
Játék a kertben, futárdömping, dobozok kipakolása (lehetőleg még azelőtt, hogy a mindenben segíteni akaró nagyfiam megérkezik). Tudom, tudom, engedni kellene jobban… de akkor még délután négykor is a reggeli mosogatásnál tartanék.
Esti rutin. Fürdés. Altatás.
És hogy Áron mivel tette igazán emlékezetessé az első születésnapját?
Hajnalban egybefüggően aludt 4 órát!
Nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára 😀
Amit egy anya érez, amikor egy éves lesz a gyermeke
Van valami furcsa abban, amikor a gyermeked betölti az első évét.
Egyrészt ott a büszkeség – túléltétek az első évet. A rengeteg alvás nélküli éjszakát, az első betegségeket, az ismeretlen helyzeteket, amikor azt sem tudtad, mit csinálj, csak ösztönösen cselekedtél. Most ott áll előtted egy totyogó, mosolygós, huncut, akaratos kisember, aki tegnap még a tenyeredben elférő baba volt.
Másrészt ott van valami szomorúság is, amit nehéz szavakba önteni. Az első év nem jön vissza. Az a pici test, az a baba illat, az a tehetetlen, mindenben rád szoruló kis lény – elmúlt. Helyette egy önálló kis ember érkezett, aki egyre kevésbé szorul rád minden percben.
Másodszülöttnél ez még furcsább érzés. Az első gyerek minden mérföldköve egyedi volt, minden „először” történt. A második gyereknél tudod, hogy ez is el fog telni – és valahogy ez a tudás egyszerre könnyebbé és nehezebbé is teszi.
Könnyebbé, mert nem kapkodsz annyira. Nem fényképezel le minden percet, mert tudod, hogy az emlék úgyis megmarad anélkül is. Nehezebbé, mert tudod, milyen gyorsan megy majd ez is – és előre fáj egy kicsit az, hogy ez is csak egy pillanat, ami hamarosan mögöttünk lesz.
Az ünneplés hiánya – a torta, a lufi, a gyertyafújás nélküli nap – nem azt jelenti, hogy ez a születésnap kevésbé fontos. Csak azt, hogy néha a legmélyebb érzések csendben, hétköznapi pillanatokban bújnak elő: egy oltás utáni ölelésben, egy hosszú éjszakai alvásban, egy testvérek közötti ölelésben a fotózáson.
Talán ez a legnagyobb ajándék, amit az első év ad: nem azt tanítja meg, hogy minden pillanatot meg kell ünnepelni nagy bulival, hatalmas ajándékokkal. Hanem azt, hogy a legapróbb dolgokban is ott van a csoda – csak észre kell venni.
Egy év másodszülöttként
Áron első éve más volt, mint Mátéé.
Nem kevesebb. Nem több. Csak más.
Több rutin, kevesebb pánik.
Több testvérnevetés, kevesebb steril tökéletesség.
És még több logisztika, de! kevesebb dramatizálás.
És valahogy mégis ugyanannyi szeretet.
Boldog első születésnapot, kisfiam. 🤍
