Ez a nap is eljött.
A másodszülöttem betöltötte a bűvös 1 évet.
Hihetetlen, hogy már egy éve, hogy a karomban tartottam azt a pici babát, és most itt van egy totyogó, akaratos, mosolygós kisfiú, aki pontosan tudja, mit szeretne.
Fotózás, mert jár neki is
Pár nappal korábban megtartottuk a szülinapi fotózását.
Ha Máténak volt, akkor Áronnak nehogy már ne legyen.
A fiúk elképesztően cukik voltak együtt, készültek igazán aranyos képek róluk. Olyanok is, ahol mind a négyen normális arccal nézünk a kamerába – ez nálunk már külön kategória 😀
Másodszülöttnek lenni sokszor azt jelenti, hogy „majd valahogy lesz”, de ebben tudatos vagyok: neki is járnak az emlékek.
A fotózást minimál stílusban terveztük, mezítláb, farmerben és fehér pólóban. Nagyon szuper hangulatban telt.
A végére azért előkerült egy maszattorta is, Áron pedig módszeresen kezdte megenni.
A nagy nap… orvosi vizittel
Egyébként teljesen sima napnak indult.
Kicsit olyan volt, mint a születése napja: akkor is „csak egy nap” volt, aztán mégis minden megváltozott.
Most is találkoztunk orvossal – csak épp a gyerekorvossal.
1 éves korban esedékes oltások, védőnői ellenőrzés, mérések, vizsgálat.
Minden rendben. Szépen fejlődik.
Kaptam egy finom célzást is, hogy talán ideje lenne leszoktatni a szopizásról. Ezt most elengedtem a fülem mellett. Nem éreztem, hogy ez a nap erről kellene szóljon.
Aztán jött az oltás.
Vagyis három.
Egy a karba, kettő a combokba.
Szegényem úgy sírt… és én még mindig utálom, hogy ilyenkor nekem kell lefognom a kezét. Sitty-sutty megvolt, aztán már kaptam is fel, szorítottam magamhoz, nyugtattam a kis Hősömet.
Az ilyen pillanatok mindig összeszorítják a szívem.
Logisztika két gyerekkel
Persze nem ment minden zökkenőmentesen.
Máté a délutáni ébredés után közölte, hogy ő bizony nem jön velünk az orvoshoz, hanem inkább a Mamához menne.
Szerencsére Mama–Papa az utcánk végén laknak /vagyis akkor még ott laktak/, nyugdíjas üzemmódban, így vészhelyzetben gyorsan bevethetők.
Gyors telefon anyósomnak, Máté átadva, mert egy síró gyerek az oltás után pont elég kihívás.
Mikor kijöttünk a rendelőből, Ádám várt minket a váróban. Meglepett minket. Szegény kint hallgatta végig Áron sírását.
Az ilyen apró gesztusok mindig jól esnek.
Szülinap torta nélkül
Nem volt nagy ünneplés.
Nem volt torta, lufi, gyertyafújás.
A család üzenetben felköszöntötte, de szóltunk mindenkinek: lesz majd buli, akkor ünneplünk igazán.
Ez a nap most inkább csendes volt.
A maga hétköznapi módján különleges.
Játék a kertben, futárdömping, dobozok kipakolása (lehetőleg még azelőtt, hogy a mindenben segíteni akaró nagyfiam megérkezik). Tudom, tudom, engedni kellene jobban… de akkor még délután négykor is a reggeli mosogatásnál tartanék.
Esti rutin. Fürdés. Altatás.
És hogy Áron mivel tette igazán emlékezetessé az első születésnapját?
Hajnalban egybefüggően aludt 4 órát!
Nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára 😀
Egy év másodszülöttként
Áron első éve más volt, mint Mátéé.
Nem kevesebb. Nem több. Csak más.
Több rutin, kevesebb pánik.
Több testvérnevetés, kevesebb steril tökéletesség.
Több logisztika, kevesebb dramatizálás.
És valahogy mégis ugyanannyi szeretet.
Boldog első születésnapot, kisfiam. 🤍
