Amikor először készültünk a bölcsődei beszoktatásra, én is szerettem volna előre összekészíteni mindent, amire Áronnak szüksége lehet. Pelenka, popsitörlő, váltóruha, benti cipő, ágynemű, kulacs – elsőre úgy tűnhet, hogy már az első napon egy fél gyerekszobát magunkkal kell vinnünk.
Nálunk azonban egyik bölcsődében sem kellett semmit bevinni az első napra. Az első alkalom mindössze körülbelül egyórás ismerkedés volt a hellyel és a kisgyermeknevelőkkel. Ahogy haladtunk előre a beszoktatásban, úgy vittük be fokozatosan a szükséges felszerelést.
Áron két különböző bölcsődébe is járt: először egy magán-, később pedig egy állami intézménybe. Az alapvető felszerelések nagyrészt megegyeztek, de a benti cipő és az ágynemű tekintetében már volt különbség.
Ebben a cikkben összegyűjtöttem, mit vigyünk a bölcsődébe az első napon, mire lesz szükség később, és mit biztosíthat maga az intézmény.
Mielőtt bevásárolnál, kérdezd meg a bölcsődét
A bölcsődei felszerelés pontos listája intézményenként eltérhet. Mást kérhet egy állami és egy magánbölcsőde, de akár két állami intézmény gyakorlata között is lehet különbség.
Nálunk a magánbölcsőde biztosította az ágyneműt, és benti cipőt sem kellett vinni. Áron élvezte, hogy egész nap zokniban jöhet-mehet. Az állami bölcsődében viszont saját ágyneműt és benti szandált/cipőt kértek.
Éppen ezért nem érdemes kizárólag az interneten talált általános lista alapján mindent előre megvásárolni. Először kérdezzük meg a bölcsődét:
- mit kell vinni az első napra;
- melyik felszerelést biztosítja az intézmény;
- kell-e saját ágynemű;
- kérnek-e benti cipőt;
- mekkora csomag pelenkát és popsitörlőt lehet bent hagyni;
- szükséges-e névvel vagy a gyermek jelével ellátni a holmikat.
Ezzel elkerülhetjük, hogy olyan dolgokra költsünk, amelyekre végül egyáltalán nem lesz szükség.
Mit vigyünk a bölcsődébe az első napra?
Nálunk az első napra egyik bölcsőde sem kért semmit. Körülbelül egy órát töltöttünk bent, hogy Áron megismerkedjen az új környezettel és a kisgyermeknevelőkkel.
Annak ellenére, hogy hivatalosan nem kellett felszerelést vinnünk, a saját táskámba azért bekészítettem:
- egy teljes váltás ruhát;
- egy pelenkát;
- popsitörlőt;
- innivalót.
Ezekre végül nem volt szükség, de engem megnyugtatott, hogy nálam vannak. Egy rövid ismerkedős alkalom alatt is történhet kisebb baleset, átázhat a pelenka, vagy megszomjazhat a gyerek.
Az első nap tapasztalatai alapján azonban nem érdemes rögtön egy egész csomag pelenkával, több váltás ruhával és teljes alvós felszereléssel érkezni. A beszoktatás elején a gyerek még csak rövid időt tölt a bölcsődében, ráadásul a szülő is vele van.
A beszoktatással együtt bővült a felszerelés
Ahogy egyre hosszabb időt töltöttünk a bölcsődében, fokozatosan vittük be a szükséges dolgokat.
Először több váltóruha került a szekrénybe, majd bevittük:
- a benti cipőt, ahol ezt kérték;
- egy csomag pelenkát;
- egy csomag popsitörlőt;
- szükség esetén popsikrémet;
- végül az ágyneműt, amikor Áron már készen állt a bölcsődei alvásra.
Nekünk ez a fokozatosság praktikus volt, mert nem kellett az első napon mindennel megérkeznünk. Mindig akkor vittük be az adott felszerelést, amikor a beszoktatás következő szakaszában valóban szükség lett rá.
Ha kíváncsi vagy arra is, hogyan zajlott nálunk maga a bölcsődei váltás és az új közösség megszokása, a Bölcsi beszoktatás – hogyan segítsd a gyereket és magad? című cikkben részletesen leírtam a tapasztalatainkat.
Pelenka, popsitörlő és popsikrém
Mindkét bölcsődébe nekünk kellett vinni:
- pelenkát;
- popsitörlőt;
- szükség esetén popsikrémet.
Mi popsikrémet nem használtunk rendszeresen, ezért azt nem vittünk. Ha a gyereknek van egy bevált krémje, érzékeny a bőre, vagy a szülő ragaszkodik egy adott termékhez, érdemes előre megkérdezni, hogyan és milyen esetekben használhatják a bölcsődében.
A pelenkából fél csomagot, a popsitörlőből teljes csomagot hagytunk bent. Az utánpótlás szükségességét a kisgyermeknevelők jelezték.
Érdemes rákérdezni arra is, hogy:
- mekkora csomagot lehet bevinni;
- hol tárolják a pelenkát;
- kell-e ráírni a gyermek nevét;
- hogyan jelzik, amikor fogyóban van;
- elfogadnak-e mosható pelenkát, ha a gyermek azt használ.
A pelenkát és a popsitörlőt mindkét bölcsődében nekünk kellett biztosítani, a többi tisztálkodási felszerelésről azonban az intézmények gondoskodtak.
Mennyi váltóruha kell a bölcsődébe?
A megfelelő mennyiségű, évszakhoz igazodó váltóruha mindkét bölcsődében alapvető felszerelés volt.
A bölcsődében sok minden miatt szükség lehet az átöltözésre. Kifolyhat a pelenka, baleset történhet a szobatisztaság gyakorlása közben, vizes lehet a ruha kézmosásnál, vagy összekenheti magát a gyerek evés és kinti játék közben.
Nálunk a váltóruha általában a következőkből állt:
- body vagy alsónemű;
- póló vagy hosszú ujjú felső;
- nadrág;
- zokni;
- pulóver.
A ruhákat mindig az évszaknak megfelelően állítottam össze. Érdemes számolni azzal is, hogy a gyerekek gyorsan nőnek, ezért néhány hetente ellenőrizzük a bent tartott darabok méretét.
Hány váltás ruhát vigyünk?
Nem érdemes túl sok ruhát bepakolni. A bölcsődei öltözőszekrények általában nem nagyok, ezért én legfeljebb három-négy teljes váltást javaslok.
Ha napközben baleset történik, délután úgyis megkapjuk a szennyes ruhát. Másnap reggel vihetünk helyette tiszta darabokat.
A túl sok ruha csak elfoglalja a helyet, és nehezebbé teszi az átláthatóságot. Sokkal praktikusabb rendszeresen pótolni azt, amit aznap elhasználtak.
A bent hagyott ruhákat érdemes időnként átnézni:
- még jó-e a méretük;
- megfelelnek-e az aktuális időjárásnak;
- minden szükséges darabból van-e bent tiszta;
- nem maradt-e a szekrényben túl vastag vagy túl vékony ruha.
Hogyan kapjuk vissza a szennyes ruhát?
Mindkét bölcsődében bezacskózva kaptuk vissza a szennyes vagy vizes ruhát. A zacskót Áron bölcsődei jeléhez akasztották, így délután rögtön láttuk, ha aznap valamit haza kell vinni.
Másnap reggel a szennyes helyett tiszta váltóruhát vittünk.
Érdemes rendszeresen ellenőrizni a gyermek helyét akkor is, ha a kisgyermeknevelő külön nem szól. Így nem fordul elő, hogy néhány nap alatt elfogy az összes nadrág vagy zokni a szekrényből. Illetve a szekrénybe teszik az aznap készült alkotásokat is.
Kell benti cipő a bölcsődébe?
Ez volt az egyik legnagyobb különbség a két bölcsőde között.
A magánbölcsődében nem volt elvárás a benti cipő, ezért Áron ott nem is hordott. Az állami bölcsődében viszont kötelező volt a benti szandál vagy cipő.
Áronnak hozzá kellett szoknia ahhoz, hogy a csoportszobában is lábbeli legyen rajta, de szerencsére ez gyorsan ment. Sokat segített, hogy ő választhatta ki a saját benti szandálját.
Tépőzárasat választottunk, amit egyedül is fel tud venni – legalábbis akkor, amikor éppen kedve van hozzá.
A benti cipő kiválasztásánál nálunk ezek voltak a legfontosabb szempontok:
- kényelmes legyen;
- jól tartsa a lábat;
- ne csússzon;
- könnyen tisztítható legyen;
- a gyerek önállóan is fel tudja venni;
- egyszerűen zárható legyen.
Vásárlás előtt mindenképpen érdemes megkérdezni a bölcsődét, hogy szandált, zárt cipőt vagy más típusú lábbelit kérnek-e.
Mikor kell bevinni az ágyneműt?
Az ágyneműre csak akkor lett szükség, amikor a beszoktatás eljutott odáig, hogy Áron a délutáni alvásra is bent maradt.
A magánbölcsőde biztosította az ágyneműt, ezért oda nem kellett sajátot vinnünk. Az állami bölcsődében viszont nekünk kellett gondoskodnunk róla.
Ott az alváshoz a következőket kérték:
- vastagabb derékaljat;
- takarót vagy pokrócot.
Aki szeretne, lapos kispárnát is vihet. Vízálló lepedőre főként akkor lehet szükség, amikor előkerül a szobatisztaság kérdése, és éjszakai vagy délutáni alvás közben még előfordulhat baleset.
Az ágynemű megvásárlása előtt kérdezzük meg:
- biztosítja-e a bölcsőde;
- milyen méretű derékaljat kérnek;
- kell-e huzat;
- vihető-e párna;
- szükséges-e vízhatlan lepedő;
- milyen gyakran adják haza mosásra.
Vihet a gyerek cumit vagy alvós állatot?
Mindkét bölcsődében engedélyezték a cumit. Áron nem használt cumit, ezért nekünk ezt nem kellett bevinni.
Ha a gyerek cumival alszik vagy azzal tud könnyebben megnyugodni, érdemes vinni belőle a bölcsőde kérésének megfelelően. Arra is kérdezzünk rá, hogy bent maradhat-e, kell-e hozzá tartó, illetve hogyan jelöljük meg.
Alvós állatot szintén vihetett magával. Áron akár minden nap másikat választott, és az sem okozott gondot, ha valamelyik reggel otthon maradt. Mindkét bölcsődében sok plüss közül választhattak a gyerekek. A magánbölcsiben volt egy kedvenc, amit időnként haza is hozhatott.
Ha azonban a gyermek kizárólag egy bizonyos plüssel vagy rongyikával tud elaludni, különösen figyeljünk arra, hogy az mindennap vele legyen. Akár az is jó megoldás lehet, ha a kedvenc tárgyból sikerül beszerezni egy második, bölcsődében tartható példányt.
Kell saját kulacs vagy előke?
Nálunk egyik bölcsődébe sem kellett saját kulacsot vinni. Az iváshoz szükséges poharat és minden egyéb étkezési felszerelést az intézmények biztosítottak.
Előkét sem kellett külön vásárolnunk.
Ez azonban szintén olyan terület, amelyben lehetnek intézményi különbségek. Mielőtt névre szóló kulacsot, poharat vagy előkét vennénk, kérdezzük meg, valóban szükség lesz-e rá.
Az első rövid ismerkedős alkalomra én vittem magammal innivalót a saját táskámban, de ez nem volt része a bölcsőde által kért felszerelésnek. Az első napon is rögtön a benti poharából kapott inni.
Törölköző, fogkefe és más tisztálkodási eszközök
A törölközőt és a többi tisztálkodási felszerelést mindkét bölcsőde biztosította. Nekünk nem kellett külön kéztörlőt, fogmosópoharat vagy más hasonló eszközt vinnünk.
Fogmosás nálunk a bölcsődében még nem volt, ez majd az óvodában kerül elő.
Ez számomra kellemes meglepetés volt. A bölcsikezdés előtt arra számítottam, hogy sokkal több személyes felszerelésről nekünk kell majd gondoskodnunk, de a valóságban az intézmények rengeteg mindent biztosítottak.
Meg kell jelölni a bölcsődei ruhákat?
Még a kezdés előtt külön rákérdeztem, hogy névvel vagy bölcsődei jellel kell-e ellátni Áron ruháit és felszereléseit.
Egyik bölcsődében sem volt elvárás a ruhák felcímkézése.
Nálunk a holmik nem keveredtek el, a szennyes ruhát pedig mindig bezacskózva, Áron jeléhez akasztva kaptuk vissza.
Más intézmény azonban kérheti a ruhák, cipők, ágyneműk vagy cumik megjelölését. Ha szükséges a címkézés, használhatunk:
- textilfilcet;
- felvasalható névcímkét;
- felragasztható címkét;
- bevarrható bölcsődei jelet;
- vagy nyomdát.
Nem érdemes előre minden ruhát felcímkézni. Előbb kérdezzük meg a bölcsődét, náluk mi a szokás.
Állami és magánbölcsőde: nálunk ezek voltak a különbségek
A két bölcsőde alapvető kérései nagyrészt megegyeztek. Mindkét helyre nekünk kellett vinni:
- pelenkát;
- popsitörlőt;
- szükség esetén popsikrémet;
- megfelelő mennyiségű váltóruhát;
- a gyermek számára fontos alvós vagy megnyugtató tárgyat.
A legfontosabb különbségek a benti cipőnél és az ágyneműnél jelentek meg.
A magánbölcsődében:
- nem kértek benti cipőt;
- az ágyneműt az intézmény biztosította.
Az állami bölcsődében:
- kötelező volt a benti szandál vagy cipő;
- saját derékaljat és takarót kellett vinnünk.
Ebből természetesen nem következik, hogy minden magán- és állami bölcsőde ugyanígy működik. Ezek a mi két intézményben szerzett tapasztalataink. A pontos felszerelési listát mindig az adott bölcsődétől kérjük el.
Mit nem kellett vinnünk?
Nálunk egyik bölcsődébe sem kellett:
- kulacs;
- saját pohár;
- törölköző;
- fogkefe és fogkrém;
- fogmosópohár;
- külön tisztálkodási csomag;
- névvel vagy jellel ellátott ruházat.
Szerencsére semmilyen felesleges dolgot nem vásároltunk. Ebben segített, hogy az óvodai tapasztalatok miatt már tudtam: minden intézmény felszerelési listája eltérhet, ezért vásárlás előtt érdemes kérdezni.
Gyors bölcsikezdési lista
Az első, rövid ismerkedős napra nálam volt
- egy teljes váltás ruha;
- egy pelenka;
- popsitörlő;
- innivaló.
Ezeket nem kérte a bölcsőde, de biztonságot adott, hogy szükség esetén kéznél vannak.
Amikor már hosszabb időt töltött bent
- három-négy teljes váltás ruha;
- egy csomag pelenka;
- egy csomag popsitörlő;
- szükség esetén popsikrém;
- benti szandál vagy cipő, ha kérték;
- cumi, ha használ;
- alvós állat vagy más megnyugtató tárgy
Amikor már a bölcsődében aludt
- vastagabb derékalj, ha nem a bölcsőde biztosítja;
- takaró vagy pokróc;
- igény szerint lapos kispárna;
- szükség esetén vízhatlan lepedő;
- alvós állat;
- cumi, ha használ
Amivel várjunk a bölcsőde tájékoztatásáig
- benti cipő;
- ágynemű;
- vízhatlan lepedő;
- kulacs vagy pohár;
- előke;
- törölköző;
- fogmosó felszerelés;
- névcímkék és bölcsődei jelek
Amit két bölcsőde után megtanultam
A bölcsikezdéshez kevesebb saját felszerelésre volt szükség, mint amire előzetesen számítottam. Az intézmények az étkezéshez és tisztálkodáshoz szükséges eszközök nagy részét biztosították, nekünk főként a pelenkázáshoz, az átöltözéshez és – az állami bölcsődében – az alváshoz szükséges dolgokról kellett gondoskodnunk.
Az is sokat könnyített a készülődésen, hogy nem kellett mindent rögtön az első napon bevinni. A beszoktatás előrehaladásával fokozatosan bővítettük Áron bent tartott felszerelését.
A legfontosabb tanácsom ezért az, hogy ne vásároljunk meg automatikusan mindent, amit egy általános bölcsikezdési listán látunk. Kérdezzük meg az intézményt, és először csak azt vigyük be, amire a beszoktatás adott szakaszában valóban szükség lesz.
Ha később már az óvodakezdésre készültök, a Mit vigyünk az óvodába? Teljes óvodakezdési lista című cikkben az ovis felszereléseinket is megtalálod.
Gyakori kérdések a bölcsődei felszerelésről
Mit kell vinni a bölcsődébe az első napra?
Ez intézményenként eltérhet. Nálunk egyik bölcsőde sem kért semmit az első, körülbelül egyórás ismerkedős alkalomra. A saját táskámba azért tettem váltóruhát, pelenkát, popsitörlőt és innivalót.
Hány váltás ruha kell a bölcsődébe?
Nálunk három-négy teljes váltás elegendő volt. A szennyes ruhát délután bezacskózva megkaptuk, másnap pedig tisztát vittünk helyette. Ennél sokkal több ruha feleslegesen foglalhatja a helyet a kisméretű öltözőszekrényben.
Kell pelenkát és popsitörlőt vinni?
Nálunk mindkét bölcsődébe nekünk kellett pelenkát és popsitörlőt vinni. Popsikrémet csak akkor kellett volna biztosítanunk, ha használunk.
Kell saját ágynemű a bölcsődébe?
A magánbölcsődében az ágyneműt az intézmény biztosította. Az állami bölcsődébe saját vastagabb derékaljat és takarót kellett vinnünk. A pontos méretekről és az elvárt darabokról mindig kérdezzük meg az adott bölcsődét.
Milyen benti cipő jó a bölcsődébe?
Az állami bölcsődébe tépőzáras benti szandált választottunk. Fontos volt, hogy kényelmes legyen, jól tartsa a lábat, és Áron önállóan is fel tudja venni. A magánbölcsődében nem kértek benti cipőt.
Vihet a gyerek cumit vagy alvós állatot?
Nálunk mindkét bölcsőde engedélyezte ezeket. Áron nem használt cumit, alvós állatot viszont vihetett, akár mindennap másikat. Ha a gyerek csak egy bizonyos tárggyal tud elaludni, különösen figyeljünk arra, hogy az mindennap vele legyen.
Kell saját kulacs és törölköző?
Nálunk egyikre sem volt szükség. A bölcsődék biztosították az iváshoz, étkezéshez és tisztálkodáshoz szükséges felszerelést.
Minden ruhába bele kell tenni a gyermek nevét vagy jelét?
Nálunk egyik bölcsődében sem kérték a ruhák megjelölését. Más intézményben ez elvárás lehet, ezért címkézés előtt érdemes megkérdezni a kisgyermeknevelőket.



