Aranylakodalom, vagyis 50. házassági évforduló volt a családban.
Anyósom és Apósom, vagyis Mama és Papa ünnepelte ezt a szép kerek számot, ahová természetesen a gyerekeket is vittük magunkkal, sőt, Máténak még feladata is volt.
Sokat tanakodtunk, hogyan is oldjuk meg, mivel a családból mindenki hivatalos volt, így nem tudott senki sem vigyázni a fiúkra. Amúgy is ott volt a helyük. Manapság sajnos nem sűrűn ünnepelnek az emberek 50 évnyi együtt töltött házasságot.
Végül az lett a megoldás, hogy reggel mindannyian mentünk Budakalászra, vittük a tortát is magunkkal, és majd a készülődés közben a fiúk alszanak egyet.
A vége az lett, hogy Áron elaludt odafelé, amitől viszont nem tudott elaludni ebéd után, Máté pedig annyira pörgött a sok embertől meg felhajtástól, hogy ő meg azért nem aludt.
Úgyhogy készülődés közben ők játszottak, meg fel-alá sétálgattak, mindenki más pedig készült-szépült.
Ádám vezette a menyasszonyi autót, így én mentem külön autóval a fiúkkal és húgommal. A templom nagyjából 6 percnyi autókázásra volt, Áron természetesen elaludt, úgyhogy jó érzékkel vittünk magunkkal babakocsit, átraktam, és végig is aludta a szertartást.
Előzetesen meg lett beszélve, hogy én fogok fotózni, úgyhogy Áron aludt a templomban a padok mellett (Anyuék figyeltek rá), Máté pedig fogta a gyűrű párnát (rá meg Ádám figyelt, mivel ő kísérte be Anyósomat). Máté feladata (lett volna), hogy bevigye a koszorúslányokkal a gyűrűket, de elakadt menet közben, Ádám nagynénjének megörült és le is ragadt nála 😀 A gyűrűk azért megérkeztek a paphoz 😉
Maga a szertartás nem volt hosszú, de nagyon meghitt, Máté pedig egész jól bírta, csak időnként sétált egy kört a padok között.
A végén természetesen ment a gratuláció és közös fényképek is készültek.
Áron ezen a ponton gondolta úgy, hogy felébred, úgyhogy pattantunk is be a kocsiba, irány vissza az étterembe, de visszaaludni már nem akart. Előre láttam, hogy „csodás” esténk lesz, Áron alig aludt, Máté pedig semmit.
A vacsit elég hamar kihozták, a srácok ettek is egy kicsit, de inkább szaladgálni akartak, meg a játszósarokban főzőcskézni. Szerencsére Laura sokat segített, hogy figyelt a fiúkra, hol egyikre, hol másikra, így időnként tudtam egy kicsit beszélgetni is.
Mivel jó volt a hangulat, így nem akarta senki megszakítani a tortával, de Áron már nagyon nyűgös volt, gondoltam, felcsatolom a hátamra, és alszik egyet. Szerintem 40 percen keresztül sétáltam vele, mire elaludt, 3 azaz 3 percre, utána pedig csak ordított. Máté a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta, de nálam itt már elszakadt a cérna, hogy túlpörögtek a srácok, torta sehol, úgyhogy 8 órakor angolosan távoztunk.
Persze a srácok a kocsiban elaludtak, én pedig láttam lelki szemeim előtt, hogy Áronhoz óránként fogok menni éjjel.
De itt jött a csavar. Szépen hazaértünk, Ádám venné elő a lakáskulcsot, és nincs a táskámban a helyén. Ezen a ponton már csak röhögni tudtunk, úgyhogy a két alvó gyereket nem felébresztve elkezdtük módszeresen átkutatni a kocsit. És újra. Meg még harmadszor is, de lakáskulcs sehol. Szuper!
Gyorsan hívtuk Anyut, hogy merre járnak, nála van kulcs hozzánk, és aránylag közel is lakik. Akkor indultak csak el, még egy óra, mire hazaérnek. Jó, akkor kocsikázunk 1 órát. Ádám közben rendelt egy pizzát, leparkoltunk Anyuék előtt. Áron este 10 órakor a sötétben sétálgat, Máté félálomban mondja, hogy álmos és haza akar menni, Ádám meg majszolja a pizzát. Igazán idilli kép 😀
Anyuék megérkeztek, gyors kulcsátadás, és robogtunk is haza. A fiúkat gyorsan átöltöztettük és már mentek is aludni, fél 11-kor.
Nem mondom, hogy nem keltek fel éjjel párszor, és reggel is a szokásos 6 órai ébresztő volt, de legalább mindenki jól érezte magát, a hazaérkezés pedig kifejezetten emlékezetesre sikerült 😀
Ui: a kulcs másnap meglett, a szertartás előtti készülődésnél valószínűleg Áron kivette a táskámból, és az egyik szobában eldobta…
