Egy újabb utazási élménybeszámolóval készültem, ezúttal Dubai-ban jártunk!
Az ötlet maga már tavaly április-május környékén megfogalmazódott, és azt is tudtuk, hogy a nagyszülőkkel kiegészülve kelünk útra – ez volt az 50. házassági évfordulójuk nászútja, ha írhatom így.
Tehát, a repjegyet szuper korán lefoglaltuk, és bőröndöstül nagyon jó áron vettük meg őket. Mivel 8 nap, 7 éjre mentünk, a fejenként egy hátizsák nem volt opció, de visszafogottabban pakoltam, mint előtte Egyiptomba menet. 😀
Sok tennivaló nem volt, majdnem 1 év volt még indulásig. Aztán februárban már jött a gondolat, hogy kéne szállás is – valahol csak kéne aludni, ugye? Annyi kitétel volt, hogy reggelit tartalmazzon. Végül egy szuper Novotelre esett a választás, 2 megállóra a Burj Khalifától.
Menet közben bejelentkezett az útra a fiúk kisebbik unokatesója is (12 éves), így gyorsan neki is kellett repjegy, illetve beszélni kellett a szállodával, hogy befér-e még a foglalásba. Szerencsénk volt, Lulu még “gyerek” kategóriába tartozott, így a szállás ingyen volt neki is, Mamáéknál kapott pótágyat.
Minden szervező készségemet elővéve, elkezdtem megszervezni a programokat, napokra bontva. Felmértem, hogy kinek mire van igénye. Azt tudtam, hogy egy hosszabb, programokkal teli nap után tengerpart kell következzen, hogy mindenki bírja a kiképzést.
Szerintem egész jó lett a beosztás, de erről majd később 😉
Elérkezett az utazás előtti időszak. A fiúk ovi/bölcsiben, Ádám dolgozott – ilyenkor kell még esti műszakot bevállalni, úgyhogy egyedül mentem még megvenni a szükséges dolgokat, pakoltam. Utolsó este egyébként egész jól össze volt minden pakolva, 2 bőrönd majdnem tele, illetve mindenkinek egy hátizsák, 2 hordozó és egy babakocsi. Legalábbis a mi részünk, mert Mamáék és Lulu is 1-1 bőrönddel és hátizsákkal indult útnak. A reptéren úgy néztünk ki, mintha költöznénk. 😀
Az indulás reggele természetesen némi fejetlenséggel indult, de aránylag időben sikerült mindent kipakolni a kocsiba, és elindulni. Tényleg! Összesen 15 percet csúsztunk, ez nagyon jónak számít nálunk!
Időpontra foglalt reptér közeli fedett parkolást választottunk, itt gyorsan átpakoltunk a kisbuszba, és irány a reptér. Máté totál bezsongva, alig várta, hogy megérkezzünk, és találkozzon Luluval – ingyen babysitter, kell ennél jobb? 😀
Gyorsan elkészültek a kötelező fotók, aztán mentünk becsekkolni és feladni a bőröndöket. Nagyon kedvesek voltak, a gyerekek miatt előre is engedtek minket – most nem vettünk elsőbbségi beszállást, de ezt látva, nem is kell -, Máténak még azt is megengedték, hogy bemenjen a pultba és megnyomja a gombot, hogy a futószalag elvigye a bőröndöt, de szegény úgy megilletődött, hogy nem ment be, de a szalagra felállt, és még egy matricát is kapott!
A biztonsági ellenőrzés előtt még elköszöntünk sógornőmtől, aztán mentünk is befelé. Itt is előre vettek minket a gyerekekkel. Ádám az összes elektronikai kütyüt pakolta kifelé, én meg a gyerekek túlélőcsomagját rakodtam ki a szalagra. Szerencsére a babakocsit nem kellett szétszedni, egyben áttolták a kapun. Én vittem Áront, Ádám pedig Mátét kézben. Ez fura is volt, legutóbb Máténak a saját lábán kellett átmennie a kapun. Gyorsan visszapakoltunk a táskákba, és irány a lift. Máténak ez volt a jelszó, itt már tudta, hogy megyünk az autós játszótérre. Amint meglátta, már futott is, Áron pedig követte. Ha másért nem is, ezért mindig korábban kint vagyunk a reptéren, hogy a fiúk tudjanak még tombolni, lefáradni, így talán nyugodtabban viselik a repülést.
Még megebédeltünk, aztán elindultunk a beszálló kapuhoz. Újabb útlevél ellenőrzés, még egy kis séta, egy finom kávé a Freiben, és meg is érkeztünk.
Ezen a ponton kezdett gyanús lenni, hogy Áronnak pelust kell cserélni. Aztán már a szag is erre engedett következtetni. Közben a beszállás már elkezdődött. Akkor irány a pelenkázóba. Na, az nem volt a közelben. Közben körülöttünk mindenhol muszlim emberek – Ramadán alatt utaztunk -, mondom csak nem néznek rám csúnyán, de nem volt mit tenni, egy eldugott széken tisztába kellett tenni a gyereket. És amire nem számítottam? Teljes ruhacsere! De úgy igazán! Még mindig jobb itt, mint a repülőn, gondoltam, saját magam biztatására. 😀
Közben Máténak is gondjai voltak, így kínomban ő is kapott egy pelust. Szükség törvényt bont, ne ítélkezz!
A repülésről, megérkezésről a következő bejegyzésben olvashatsz bővebben!
