Szántód után összesen 2 napot töltöttünk otthon – épp annyi időm volt, hogy villámsebességgel kimossam az összes nyaralós cuccot, visszapakolom a bőröndöket, és már indultunk is. Ezúttal a Honvéd Üdülőbe, Balatonakarattyára. Ide pályázni kell – mi jogosultak vagyunk rá –, és szombattól szombatig tartott a turnusunk.
Ebéd után bepakoltunk, gyerekek az ülésbe, és Áron a 3. kanyar környékén el is aludt. Máté ezalatt nagyjából 20 percig üvöltött, hogy ő nem akar menni a Balcsira, inkább menjünk haza. Tudtam, hogy túlfáradt – az alvásidejéhez képest későn indultunk el.
A nagy nyekergésben aztán persze ő is elaludt. Le is tolt 50 percet, majd felébredt, és folytatta, hogy nem akar jönni. Áron meg végig aludta az egészet, csak a beléptetésnél kelt fel.
Az üdülőnél sorompós beléptetés van, katonák által. Máté megszeppenve ült a székében – hiszti sehol.
A szállás – ami pont elég volt
Dupla szoba, franciaágy (két összetolt ágyas változat, középen a szokásos réssel), kihúzható kanapé Máténak, tágas kádas fürdő, légkondi. Plusz Áron utazóágyának is volt hely a nappaliban – bár sokat nem aludt benne-, mindenki elfért. Teljes ellátás volt, ami azt jelenti, hogy a gyerekek kajájából nem kellett annyit cipelni – ez önmagában nyaralós győzelem.
A reggeli időzítésének tanulsága: eleinte mindenki egyszerre ment a büféhez, összeszedni a reggelit, ami az üvöltős székbe-ültetős jeleneteket hozta is magával. A második naptól bevezettük, hogy az egyik felnőtt megy az egyik gyerekkel asztalt keresni és etetőszéket előkészíteni, a másik a másik gyerekkel megy kaját szedni. Így mire leültünk, rögtön lehetett eléjük tenni az ételt– és csönd volt. Addig, míg az ennivaló tartott.
A napi program
Reggeli után a fiúk rögtön a játszóteret vették birtokba, míg Áronnak nem jött el az alvásidő (9 óra magasságában). Nagyon jól fel van szerelve a kicsiknek is élvezhető játékokkal az üdülő területe: rengeteg kisház egymás mellé pakolva, mint egy mini falu, elemekből összeépíthető mászóka, és ugrálóvár minden mennyiségben. A kicsiknek az egyszerű felfújható, a nagyoknak akadálypályás. Máté ezt imádta, bár a magasra felmászással meggyűlt a baja – a lecsúszással nem volt gond.
Míg Áron aludta a babakocsiban, addig próbáltunk nyugisabb időtöltést kereseni – sétáltunk a parton, néztük a halacskákat, vagy Máté rollerezni tanult egy kisfiútól kölcsönkért rolleren.
Alvás után persze újra a játszótéré volt a főszerep, amivel úgy elrepült az idő, hogy mehettünk is ebédelni. Ez mindig gyorsan zajlott, és már mentünk is az ebéd utáni alváshoz vissza a szobába. Ilyenkor volt egy jó 2-2,5 órás pihenő mindenkinek.
Délután nagyjából ugyan az volt a program, annyi kilünbséggel, hogy voltak szervezett zenés-táncos programok, amiken igyekeztünk részt venni, de a srácoknak inkább a szaladgálás volt a lényeg. Érdekes módon a víz nem vonzotta egyikőjüket sem.
Pedig lehet bérelni vizibiciklit is, SUP-ot, van egy felfújható akadálypálya a vízen, de egyik sem érdekelte őket. Bezzeg a pénzbedobós autó, na az igen 😀
A biciklitúra – avagy mire nem készültem fel lélekben
Ez volt a hét csúcspontja. Béreltünk biciklit, a gyerekeket beültettük a hátsó ülésekbe, felpattantunk és elindultunk Tihany felé. Azt tudtuk, hogy hegymenet lesz, de így is jóval többször kellett megállnunk, mint terveztük; vagy mert elfáradtunk, vagy valamelyik gyerek aludt el.
Tihanyig nagy nehezen eljutottunk, csillagászati áron megebédeltünk, addig a fiúk tudtak szaladgálni. Innen a kompig kellett csak eljutni, azzal mentünk át a déli- partra, közben ettünk egy fagyit is.
Tekintettel a fáradtságra, itt inkább vonatra szálltunk, és pár km-t lefaragtunk a hátralévő távból.
Hulla fáradtan értünk vissza az üdülőbe – mi felnőttek, a gyerekek maratoni futkározást tartottak vacsora után -.
Az esti alvással nem volt gondunk, a másnapi izomlázról inkább ne is beszljünk.
Bővebben a biciklis kalandról itt írtam.
Amikor végre beértünk a vízbe
A 4. napig tartott, mire tényleg bementünk fürödni – addig mindig volt valami: nem volt strandidő, vagy csak a játszótér és a part jutott. Ezen a napon megérkeztek anyósom és apósom is látogatóba, ami pont kapóra jött: volt, aki a fiúk után fusson, mi meg kipihentük az előző napi biciklizést.
Felfújtuk Áronnak az úszógumit, Máténak a csónakot, mellényt adtunk rájuk – ez nem lassan mélyülős szakasz –, és mentünk a vízbe. Máté ahogy hozzáért a víz a lábához, fordult is meg: „Hideeeg!” Ez nem volt a legmelegebb nap, én sem vagyok oda a hideg vízért, de azért csak bementem, Áron a kezemben. Na, ő volt a másik fele: beletettem a lábát a vízbe, és már húzta is fel. Maximum 5 perces pancsolás lett belőle.
Az utolsó nap – amit akkor még nem tudtunk
A gyerekek ekkorra már megszokták a ritmust: később ébredtek, nem kellett tévével lefoglalni őket reggeli előtt, mentünk egyenesen reggelizni. Máté minden reggel lelkesen nézte, ahogy a katonák sorban menetelnek el mellettünk – majd mikor „tiszta volt a levegő”, rohant is beülni a pénzbedobós repülőbe vagy autóba, mi meg utána.
Az utolsó délelőttön nem volt strandolós idő, így maradt az ugrálóvár, séta a parton, kávé a büfénél. Áron szokás szerint aludt egy kicsit a babakocsiban, Máté addig tízóraizott egyet. Délutánra sajnos annyira elromlott az idő, szakadt az eső, hogy semmi kinti programot nem tudtunk csinálni, a szobába bezárva 2 kicsi gyerekkel pedig nem volt a legideálisabb megoldás.
Így arra jutottunk, hogy összepakolunk, és 1 nappal előbb megyünk haza. A gyerekeken is látszott már, hogy elfáradtak a sok nyaralásban, és nekünk is jólesett az otthoni megszokott körülményekre gondolni.
Egészen hamar bepakoltunk mindent, lecuccoltunk a kocsiba, a fiúk aránylag hamar el is aludtak a kocsiban.
Amit érdemes tudni, ha Akarattyára mennél kisgyerekkel
A Honvéd Üdülő csak honvédelmi dolgozók számára elérhető, a strand része viszont látogatható, belépési díj fejében.
Mi teljes ellátással foglaltunk, ami kisgyerekeseknek nagy könnyebbség – nem kell kajával teli táskával érkezni. A beléptetés katonák által történik, de pont ezért volt Máténak rögtön az első pillanattól fogva nagy élmény.
A biciklitúra Tihanyig gyönyörű – de számolj azzal, hogy hegynek felfelé kell menni, és a gyerekek aludni fognak menet közben.
A strand nem lassan mélyülős, úszógumi/mellény vagy karúszó kötelező kisebbeknek. A vízhőmérséklet Máté szerint „Hideeeg” – de ez ízlés kérdése.
Nem volt tökéletes. De jó volt.
Két balatoni hét egymás után, összesen 2 nap otthon közte. Visszanézve nem tudom, hogy voltunk ennyire energikusak – de jó volt. A biciklitúra, a katonák menetelése, az első vízbe lépés.
Kisgyerekkel a nyaralás nem pihenés a szó klasszikus értelmében. De valahogy mégis feltölt.
