Egyiptomi nyaralásunk harmadik napján, reggeli után ismét a gyerekmedence mellett kötöttünk ki, sajnos továbbra sem volt víz a tengerben. Ezen a napon figyelnünk kellett az időre, mivel délutánra üvegfenekű hajókázás volt betervezve, amit egy kis kavarodás után végül csak aznap reggel tudtunk lefoglalni. Egy jó tanács: mielőtt külföldre utaztok, szóljatok a bankotoknak, hogy hová utaztok, így nem tiltják le a vásárlást, ha azt gondolják, hogy ellopták a bankkártyátokat. Ezt én is tudtam, de elfelejtettem, és csak akkor jutott eszembe, amikor már megtörtént a baj.
A lényeg, hogy le tudtuk foglalni a programot, így sietnünk kellett az ebéddel, hogy a fiúk még egy kicsit tudjanak aludni. Ez tényleg rövid lett, olyan rövid, hogy Máté nem is aludt. 2-re jött értünk a transzfer. Máté a buszban odafelé elaludt, Áron meg nézelődött, bár láttam rajta, hogy az éjszaka nehéz lesz. De vártak minket a halak! 😀
A transzfer elvitt minket a kikötőbe, ahol gyorsan megkérdezték, szeretnénk-e búvárkodni: NEM. Itt jöttem rá, hogy van némi félelmem attól, mit fogok látni a víz alatt. És nem az üvegfenéken keresztül, az rendben van, hanem snorkel vagy búvárkodás közben.
Szóval snorkelezni nem akartunk, irány a hajó. Már sokan voltak, de nem nagyon indultunk. A srácokat persze nem lehetett ülve tartani. Máté mindent megnézett, Áron meg a kis szöszi hajával és kék szemével mindenkit levett a lábáról. Végül elindultunk, miután egy rövid eligazítást kaptunk a menetrendről.
Nem sokat mentünk, és már szóltak is, hogy lehet lemenni a hajó aljába. Nem tudom, hogy a gyerekek vagy én voltam-e izgatottabb, de amikor megláttuk a halakat és a korallokat, alig tudtam levenni a szemem az üvegről.
Amint a fiúk meglátták a halakat, nekik is megtetszett, és egymáson átmászva próbáltak közelebb jutni az üveghez. Nagyon sok kicsi halat láttunk, sajnos sem delfin, sem teknős nem bukkant fel. De legalább Máté látta „Némót” (minden halban 😀).
Egy jó 20 percig körbehaladtunk a korallok körül, majd szóltak, hogy eljött a snorkelezés ideje. Volt egy rövid gondolatunk, hogy Ádám beugrik, mi meg a fiúkkal az üvegen keresztül figyeljük, de rájöttünk, hogy a két srácot nem tudom kordában tartani.
A megoldás? Máté beugrik Apával a Vörös-tengerbe, ami a második legsósabb tenger a világon, így merülés után a hajón le kell zuhanyozni.
Máté úszószemüvegét és mellényét vittük, és a hajó személyzete ámulva figyelte, hogy egy hároméves gyerek bemerészkedik a tengerbe. Segítettek neki bemászni, és azonnal a mentőkarikába kapaszkodott. Ádám is beugrott. Még gyorsan le tudtam videózni, de már jött is, hogy „Ki akarok menni, csíp!!”. Megkértem valakit, hogy vegye ki a vízből, Ádám utána jött, és rohantunk a zuhanyhoz.
Mátét gyorsan felöltöztettem, közben imádkoztam, hogy Áron nyugton maradjon. Ádám visszament volna, de addigra szóltak, hogy vége, mindenkit ki kellett hívni a vízből.
A hajó kapitányának kormányánál még csináltak rólunk képeket, majd indultunk vissza. Visszaúton már ment a buli, mindenki kapott üdítőt, és jött a fotós fiú, hogy mennyit fizetünk a képekért, amiket másnapra a szállodában vehetünk át. Megvettük a fotókönyvet, mert tényleg nagyon jó képek készültek a fiúkról.
Mire visszaértünk, már éreztem, hogy kerülget a hőguta. Ádáméknak jobb volt, mert lehűltek a tengerben. A túravezető segített keresni egy transzfert ,a sofőr pedig olyan jófej volt, hogy megengedte Máténak, hogy egyedül beüljön előre – természetesen biztonságiövvel -, és vissza is száguldottunk a szállodába.
Vacsora előtt még egy gyors zuhany, hogy a fiúk lemossák a sós vizet, majd ismét a Mongol étteremben találtuk magunkat. Áront nem engedtük elaludni, gyorsan adtunk neki egy kis pizzát (ami minden nap ment), és amikor már láttam, hogy nem bírja tovább, elringattam a babakocsiban. Most szerencsére a vacsora végéig aludt. Máté is hősként bírta. Vacsora után sétáltunk egy kicsit, majd amikor Áron felébredt, mentünk is vissza a szobába, és kezdődhetett az altatás.
Az üvegfenekű hajókázás csak egy része volt a hurghadai nyaralásunknak. Ha a repülésre, a szállásra, az árakra és a többi családi programra is kíváncsi vagy, olvasd el az Egyiptom gyerekkel – őszinte beszámoló és túlélő útmutató című összefoglalómat.
