Utoljára frissítve: 2026. október. Az első adventi vasárnap idén november 29-re esik, a legtöbb naptár viszont december 1-jén indul.
Eddig nálunk is a hagyományos csokoládés adventi naptár került elő decemberben, az élményalapú változatot idén szeretnénk először kipróbálni. Mostanra Áron is elég nagy lett ahhoz, hogy Mátéval együtt várja és megértse a napi apró feladatokat. Nem szeretnék azonban 24 külön ajándékot vagy édességet kitalálni, ezért inkább közös élményeket, egyszerű alkotásokat és néhány apró meglepetést tervezek a naptárba. Ebben a cikkben 24 olyan ötletet gyűjtöttem össze, amely 2–6 éves gyerekekkel is megvalósítható, és nem igényel minden nap hosszú készülődést.
- Mi ez: 24 adventi ötlet 2–6 éveseknek: közös élmények, egyszerű alkotás és apró meglepetések
- Időigény: napi 5–10 perctől a hétvégi nagyobb programokig
- Hétvégére: mézeskalácssütés, adventi program, ajándékkészítés a nagyszülőknek
- Hétköznapra: esti mese, zenehallgatás, papírdísz, rövid séta
- Biztonság: kisgyerekeknél kerüljük az apró, lenyelhető tárgyakat
- Rugalmasság: a sorrend cserélhető, érdemes tartalék feladatokat is készíteni
24 adventi naptár ötlet kisgyerekeknek
Közös élmények
- Mézeskalácssütés
- Karácsonyi meseolvasás
- Adventi ablakkeresés
- Esti séta a karácsonyi fények között
- Közös karácsonyi zenehallgatás és tánc
- Párnacsata
- Karácsonyi színezés
- Egy apró ajándék elkészítése a nagyszülőknek
Egyszerű alkotás és készülődés
- Só-liszt gyurma dísz készítése
- Ujjfestés karácsonyi színekkel
- Papírcsillag készítése
- Toboz vagy más termés befestése
- Karácsonyi képeslap készítése
- A karácsonyfa egyik díszének kiválasztása
- Ablakdekoráció készítése
- Közös ajándékcsomagolás
Apró meglepetések
- Karácsonyi matrica
- Egy mini puzzle
- Zsírkréta vagy színes ceruza
- Kis nyomda
- Mini gyurma
- Buborékfújó
- Egy új karácsonyi mese vagy könyv
- Egy apró édesség
Milyen adventi naptár való kisgyerekeknek?
Kisgyermekek esetén a legfontosabb a biztonság: kerüljük az apró, lenyelhető tárgyakat, a gyenge minőségű játékokat vagy a túl pici zsákokat. Vásárláskor nézd meg a csomagoláson a korhatár-jelölést is. Érdemes olyan méretet választani, amibe bele tudják dugni a kezüket – így már a tapintás is izgalmassá válik, amikor találgatják, mit rejthet a mai meglepetés.
A tartalom összeállításánál figyeljünk a korosztályra és arra, hogy mi az, ami valóban örömet okoz a gyereknek. A sorrendhez pedig egyáltalán nem kell ragaszkodni – szülőként szabadon cserélhetjük a napokat, ha szükséges.
Élményalapú adventi ötletek (2-6 éveseknek)
Kinti közös élmények
Az úgynevezett „adventi ablakkeresés” egyre népszerűbb: a környék családjai feldíszítenek egy-egy ablakot a nap számával, a gyerekek feladata pedig naponta megtalálni az új dekorációt. Advent végére 24 ragyogó, ünnepi ablak díszíti a környéket – igazi adventi varázs.
Ha szabadtéri ünnepi programokat is kerestek, az Adventi programok gyerekekkel Magyarországon című gyűjteményben további családbarát helyszíneket találsz.
Kinti programként szuper közös tevékenység a termés- vagy levélgyűjtés is. A természetben talált apróságokból csodás karácsonyi dekoráció készíthető: festett tobozok, ajtódíszek, asztali díszek. A közös erdei séta pedig garantáltan elfárasztja a kicsiket, és feltölt titeket friss levegővel.
További egyszerű szabadtéri ötleteket az Őszi programok gyerekekkel cikkben gyűjtöttem össze.
Benti közös élmények
A mézeskalács készítés gyermekekkel az advent egyik legjobb programja. A kicsik imádják a tésztagyúrást, szaggatást, formaválasztást – és a közösen hallgatott karácsonyi zenék tovább fokozzák a hangulatot. Amíg a sütik sülnek, indulhat a nappaliban egy kis tánc vagy mókázás.
Az esti lecsendesedéshez készíthettek „adventi mesekosarat”: gyűjts össze karácsonyos könyveket, meséket, amelyből a gyerek minden este választhat. A közös összebújós olvasás pár perc alatt megteremti az ünnepi meghittséget.
Kreatív feladatok
Ujjfestés: már a kisebb gyerekek is könnyen bekapcsolódhatnak, az elkészült képből pedig karácsonyi képeslap vagy dekoráció készülhet.
Só-liszt gyurma figurák: a mézeskalács formák szuperül működnek gyurmázásnál is. A kis figurákat száradás után festhetitek, majd akár a fára is felkerülhetnek.
Só-liszt gyurma recept
2 bögre finomliszt
1 bögre só
körülbelül ¾ bögre víz
A vizet érdemes fokozatosan adagolni, mert a pontos mennyiség változhat.
Papírcsillagok készítése: nagyobbak már kivághatják, a kész díszeket pedig az ablakba vagy ajtóra ragaszthatjátok.
Olcsó és gyors DIY adventi naptár megoldások
Borítékos naptár
24 boríték számozva, csillámporral vagy matricával díszítve. Madzagra csíptetve egyszerű, mégis látványos megoldás.
WC-papír gurigából fenyőfa
A gurigákat fenyőfa alakban egymáshoz ragasztjuk, majd mindegyikbe egy-egy cetlit vagy apró meglepetést rejtünk. A nyílásokat számozott papírral fedhetjük le, amelyet a gyerekek naponta benyomhatnak vagy leszakíthatnak.
Kész zsákocskák
Ha nincs időd kézműveskedni, sok helyen vásárolhatsz előregyártott zsákocskákat, amelyekbe gyorsan elrejtheted az apróságokat.
Apró meglepetések édesség helyett
Nem szükséges mindennap ajándékot tenni az adventi naptárba, de néhány apró meglepetéssel változatosabbá tehetjük a várakozást.
A naptárba kerülhet például:
- karácsonyi vagy mesefigurás matrica;
- zsírkréta vagy színes ceruza;
- kis nyomda;
- mini gyurma;
- színező;
- buborékfújó;
- életkornak megfelelő mini puzzle;
- egy új karácsonyi mesekönyv;
- fürdőjáték;
- egy kisebb édesség.
Jó megoldás lehet egy 24 darabos puzzle is, amelyből mindennap csak egy darab kerül elő. Karácsonyra fokozatosan összeáll a teljes kép.
A tárgyak kiválasztásánál mindig vegyük figyelembe a gyermek életkorát. Három év alatti gyerekeknél kerüljük a lenyelhető apró alkatrészeket, fürdőterméket pedig csak akkor válasszunk, ha az megfelel a gyermek életkorának és nem irritálja a bőrét.
Tárgyi meglepetések helyett élménykuponokat is tehetünk a naptárba. Ilyen lehet egy közös forrócsokizás, párnacsata, karácsonyi mese, sütés, esti fénykereső séta vagy egy rövid családi kirándulás.
Hogyan válasszuk ki előre a 24 adventi ötletet?
Nem érdemes véletlenszerűen elosztani a programokat a 24 nap között. Először nézzük meg a decemberi naptárunkat, és jelöljük be azokat a napokat, amikor várhatóan több időnk lesz.
A hétvégékre kerülhetnek a hosszabb programok, például:
- mézeskalácssütés;
- adventi vásár vagy ünnepi program;
- családi kirándulás;
- ajándékkészítés a nagyszülőknek;
- közös karácsonyi dekorálás.
A sűrű hétköznapokra válasszunk néhány perc alatt teljesíthető ötleteket:
- esti mese;
- karácsonyi zenehallgatás;
- egy papírdísz elkészítése;
- matrica vagy más apró meglepetés;
- rövid séta a környék fényei között.
Érdemes néhány tartalék feladatot is előkészíteni. Ha rossz az idő, beteg lesz valaki, vagy egyszerűen elfáradunk, a hosszabb program helyett elővehetünk egy egyszerű színezőt, mesét vagy élménykupont.
A cetliket nem muszáj hetekkel előre végleges sorrendben elhelyezni. Mi, szülők akár előző este is kiválaszthatjuk a másnapi programot annak alapján, hogy mi fér bele a napunkba.
| Nap | Ötlet |
|---|---|
| 1. (kedd) | Karácsonyi matrica |
| 2. (szerda) | Karácsonyi meseolvasás |
| 3. (csütörtök) | Papírcsillag készítése |
| 4. (péntek) | Karácsonyi zenehallgatás és tánc |
| 5. (szombat) | Mézeskalácssütés |
| 6. (vasárnap) | Esti séta a karácsonyi fények között |
| 7. (hétfő) | Zsírkréta vagy színes ceruza |
| 8. (kedd) | Karácsonyi színezés |
| 9. (szerda) | Mini gyurma |
| 10. (csütörtök) | Ujjfestés karácsonyi színekkel |
| 11. (péntek) | Buborékfújó |
| 12. (szombat) | Só-liszt gyurma dísz készítése |
| 13. (vasárnap) | Adventi ablakkeresés |
| 14. (hétfő) | Új karácsonyi mese vagy könyv |
| 15. (kedd) | Kis nyomda |
| 16. (szerda) | A karácsonyfa egyik díszének kiválasztása |
| 17. (csütörtök) | Karácsonyi képeslap készítése |
| 18. (péntek) | Párnacsata |
| 19. (szombat) | Egy apró ajándék elkészítése a nagyszülőknek |
| 20. (vasárnap) | Toboz vagy más termés befestése |
| 21. (hétfő) | Mini puzzle |
| 22. (kedd) | Ablakdekoráció készítése |
| 23. (szerda) | Közös ajándékcsomagolás |
| 24. (csütörtök) | Egy apró édesség |
Hogyan tervezzük meg stressz nélkül?
Az advent szép időszak, de szülőként könnyen egy újabb teljesítendő feladatlistává válhat. Nem szükséges mind a 24 napra különleges, hosszú programot szervezni. Egy esti mese, tíz perc közös játék vagy egy rövid séta ugyanúgy lehet emlékezetes adventi élmény.
Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, nyugodtan változtassunk rajta:
- rossz idő esetén cseréljük fel a kinti és a benti programokat;
- egy fárasztó napon válasszunk rövidebb feladatot;
- ha kimarad egy nap, másnap kinyithatjuk együtt a két rekeszt;
- ha egy ötlet nem érdekli a gyereket, helyettesítsük olyasmivel, amit szeret.
A kisgyerekek figyelme még rövid, ezért sokszor 5–10 perc közös idő is elegendő. Nem a program hossza vagy tökéletessége számít, hanem az, hogy valóban együtt legyünk közben.
A jól sikerült pillanatokról készíthetünk néhány fényképet is. Ezekből később családi album, naptár vagy a nagyszülőknek szánt képeslap készülhet.
Gyakori kérdések
Mit tegyünk az adventi naptárba édesség helyett?
Közös programot ígérő kuponok, matricák, zsírkréta, nyomda, kis gyurma, puzzle-darabok vagy egyszerű kreatív feladatok is kerülhetnek bele.
Milyen adventi naptár való 2–6 éves gyerekeknek?
Olyan naptárat érdemes választani, amely könnyen kinyitható, a rekeszei megfelelő méretűek, és nem tartalmaz az adott életkorban veszélyes apró tárgyakat.
Kell minden nap külön adventi programot szervezni?
Nem. Egy esti mese, közös zenehallgatás vagy rövid séta is lehet adventi élmény. Ha egy program nem fér bele, nyugodtan felcserélhetjük egy másik nappal.
Mit tegyünk, ha kimarad egy nap?
Semmi baj nem történik. Másnap együtt is kinyithatjátok a két rekeszt, vagy egyszerűen elhagyhatjátok az egyik feladatot. Amúgy, a gyerek szólni fog, nyugi!
Kaphat testvérpár közös adventi naptárat?
Igen, különösen akkor, ha a naptár főként közös élményeket és családi programokat tartalmaz. Az apró tárgyaknál azonban érdemes előre tisztázni, melyik meglepetés kié.
Amit idén szem előtt szeretnék tartani
Idén próbáljuk ki először az élményalapú adventi naptárat, ezért én is kíváncsian várom, melyik ötlet tetszik majd igazán a fiúknak, és mi az, ami a gyakorlatban kevésbé működik. Egy dolgot már most szeretnék szem előtt tartani: az adventnek nem a 24 tökéletesen teljesített feladatról kell szólnia. Ha valamelyik program kimarad, elhalasztjuk vagy lecseréljük egy egyszerű esti mesére, attól még nem lesz kevesebb az élmény. A célunk az, hogy a várakozás időszakában több közös pillanatunk legyen – nem az, hogy újabb feladatlistát készítsünk magunknak.



